Meghívó
Fehérvár szívében él két kis macskás kocka,
Kiknek fél év múlva egy esküvő lesz sorsa.
Erre fognak téged most pár mondatban meghívni,
Már ha sikerül ezt a verset értelmesen megírni.
Az IBM volt az hely, hol összesodorta őket a sors,
Kötelékük nem oly kicsi, de olyan erős, mint a bors.
A kisebbik kocka tudta jól, hogy hol a PC, ott az otthon,
Így hamar telt meg gépekkel az a picinyke kis garzon.
Kapcsolatuk immár tíz éve, hogy rügyezik,
Így egy gyűrűs "igen" után ezúton is üzenik:
"Gyertek mind Csurgóra, bulizzatok velünk,
Arra járva légyszi sorsjegyet hozzatok nekünk!"
Hogy kótyagosan haza hogy juttok, arra ne is legyen gondotok,
Ha szeretnétek, ott helyben, a kastélyban alszotok.
Nyomkodd hát a weboldalt, és hamar jelezz nekünk vissza,
Majd májusban csapjunk egy bulit, minek levét az egész Megye issza!
2026. május 30-án szeretettel várunk Benneteket a fehérvárcsurgói
Károlyi-kastélyba, hogy együtt ünnepeljük az esküvőnket.
Ezen a weboldalon igyekeztünk összegyűjteni minden fontos információt, amire szükségetek lehet az esküvőnkre,
illetve a Visszajelzés menüpont alatt találtok egy kérdőívet, aminek kitöltésével tudjátok jelezni a részvételt,
valamint megadni pár adatot, ami segít nekünk a szervezésben.
Köszi, és reméljük, hogy találkozunk Május 30-án Fehérvárcsurgón!
Kata és Csabi